GyEPAz MTA Gyerekszegénység elleni Nemzeti Programot kidolgozó irodájának (GYEP iroda) munkatársai a program továbbfejlesztése és a „Legyen jobb a gyermekeknek” hosszú távú Nemzeti Stratégia jobb megvalósítása érdekében végzik a „Szécsényi alkalmazási kísérletet”, a program komplex alkalmazását a Nógrád megyei Szécsényi kistérségben.
A projekt az EGT és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus társfinaszírozásával valósul meg.
Címlap
Index: Lenyelték a gyerekek pénzét

Index

Belföld | Magyari Péter | 2011. február 21.

Nógrád megyében elindult egy mintaprogram, ami a legszegényebb gyerekek megmentéséről szól. Helyben toborzott segítők dolgoznak iskolákban, gyámolítanak kisgyerekes anyákat vagy pályakezdő fiatalokat. A pénzt a norvég állam adta rá, de a kifizetéssel megbízott állami szervezet hónapokig visszatartotta. A program dolgozói maguk is koldusbotra jutottak. Hogy miért és hol akadt el a pénz, az szerintük titok.

„Én itt vagyok, és ha tudom, akkor Gyöngyit is, Erzsikét is elhozom a kocsimmal. Ők másképpen nem tudnak jönni, mert a buszt már nem tudják kifizetni” – magyarázta február 12-én Bene Ferenc rosszkedvűen, hogy aki bír még, az fizetés nélkül is dolgozik.

Ő és az említett két nő a Szécsényi Gyerekesély Program munkatársai. Összesen 48-an vannak, 2009 óta tíz nógrádi településen húsz helyszínen dolgoznak, nagyon sanyarú sorsú gyerekekért. November óta nem kaptak fizetést ...

A teljes cikket itt olvashatja el: Index